Családos bibliaóra

A családos bibliaóra közössége péntekenként este 7 órától találkozik. Jó a hétköznapi lótás-futás után megállni, megpihenni, találkozni Istennel és egymással. Alkalmainkon Isten Igéjét hallgatjuk, azt tanulmányozzuk, abban keresünk eligazítást hétköznapi életünk gondjaira és kérdéseire is. Az a célunk, hogy egyre jobban megismerjük Jézus Krisztust, és Vele egyre szorosabb kapcsolatba kerüljünk és apró pénzre tudjuk váltani az alkalmakon elhangzott Igét a mindennapi életünkben. Jézus követőiként szeretnénk közösségben is megtapasztalni az Ő jelenlétét. A bibliaóra alatt lehetőség van a kisebb és nagyobb gyerekeknek is részt venni gyerekfoglalkozáson, vagy ifjúsági bibliaórán, így egyszerre az egész család jöhet a gyülekezetbe. A közösségünk a gyülekezetünk szolgálataiban való részvételein keresztül igyekszik Isten országának építésében eszköz lenni. Az alkalmakat mi magunk szervezzük, vannak imaalkalmak, van, hogy meghívott jön, vannak bizonyságtételek, de mi magunk is tartunk alkalmakat. A lelki alkalmak mellett közösségformáló programokat is szoktunk szervezni: gyülekezeti csendesnapot, kirándulásokat. Jelenleg közösségünkbe járnak házasok, elváltak, özvegyek, de mindenkit szeretettel várunk, aki keresi Istent, vagy éppen megerősödni szeretne hitében. Átlag korosztályunk 40-50 év.

További részletekért érdeklődni lehet a Gönczi házaspárnál, vagy a lelkészi hivatalban.

Frissítve: 2025. január