Încărcare Evenimente

« Összes esemény

  • Acest eveniment a trecut.

Román beszédfejlesztő óra

2018-05-26 @ 12:00 - 13:00

V-VIII osztályosok, Magyar Anna presbiternő, tetőtéri tanácsterem

ROMÁN BESZÉDFEJLESZTŐ ÓRA

A Cserealjai Református Egyházban szeretettel és odafigyeléssel Isten segítségével immár 3 éve próbálok eleget tenni e fontos foglalkozásnak, feladatnak

Mivel én is megtapasztaltam a román nyelvtanulás rögös útját, ezért pontosan tudom, hogy mik a buktatók és hol vannak azok a fordulópontok, amiket megfelelő módszerrel, tudatossággal átléphetünk és így könnyebbé válik a román nyelvtanulás.

Célom, hogy növeljem a gyerekek kitartását a román nyelvtanulásban és rájöjjenek ennek fontossága megérzésére:

– tudjanak irodalmi és nem irodalmi szövegeket értelmezni,

– meséket és sms-eket olvasni,

– értsen meg egy plakátot, tudjon írni egy üzenetet,

– tudjon segítséget kérni, ha eltéved,

– tudjon eltársalogni egy román gyerekkel hétköznapi dolgokról.

Ha nehezen is ért minden szót, tudja kikövetkeztetni a szövegnek a jelentését.

A legfontosabb, hogy ne egy vizsga kedvéért tanuljunk, hanem önmagunkért.

Mindezt mosolyogva, hiszen társalgással, egy – egy aranymondással rögzítjük a tanultakat, egy – egy csésze tea, és néhány apró sütemény elfogyasztásával tesszük vonzóbbá, szórakoztatóbbá, érdekesebbé az alkalmat. Sőt mi több, kirándulásokat akarunk szervezni a kis csoporttal ugyancsak a nyelv elsajátítása érdekében. Bizonyosak vagyunk abban, hogy amit most megtanulunk, velünk marad és hasznunkra válik az életünk során. Isten azt várja el tőlünk, hogy a lehető legtöbb tudást sajátítsuk el – az iskolában, a munkahelyünkön és önállóan is. Ha így teszünk, az segítségünkre lesz az élet nehézségei során, mindezt elfogadva ,,érdemes itt lenni és végezni ezt a szolgálatot.” Szeretettel hívjuk és várjuk szombatonként 11 órától az I.-IV osztályos tanulókat, 12 órától pedig az V-VIII osztályosokat.

Csatlakozz és kapcsolódjál be te is, hívogass másokat is, nagyon várunk.

SOK SIKERT !!!

Magyar Anna

Részletek

Data:
2018-05-26
Time:
12:00 - 13:00
Categorie Eveniment:
2014 © Minden jog fenntartva.