Gyülekezet története

cserealjaÖtven évvel ezelőtt Marosvásárhely 40-50.000 lélekszámú város volt a Maros partján, a Székelyföld északi szélén, a Székelyföld legnagyobb városa, gyakorlatilag a fővárosa. Volt benne három egyházközség, a második a Gecse utcai Kistemplom. A város déli szélén volt a nagy téglagyár, körülötte, a Segesvárra menő út két szélén gyönyörű kertek, faiskolák, díszcserje ültetvények. Ezek mind a Kistemplomhoz tartoztak mintegy száz éve.

1965-ben Ceausescu vette át az uralmat Románia felett, s a román honfoglalás nagy méreteket öltött. A városokat zárt helyekké tették, ahova csak rendkívüli engedéllyel lehetett beköltözni, magyaroknak semmiképpen. Ezt nyilvánosan be is jelentették, Vásárhelyt pl. Egy Ungur nevű párttitkár lett az úr, aki nyíltan kijelentette: “Én vagyok az utolsó ungur, aki ebbe a városba beköltözött”. Megkezdődött a gyárak tömegének építése a magyar városokban, s a beton blokkok tömegeinek építése Kárpátokon túli románság százezreinek betelepítésére. A primitív, egészségtelen blokkok paradicsomi otthont jelentettek a beköltözők számára. Azokat legnagyobb tömegben a segesvári út vidékére telepítették. Ugyanebben az időben a magyar falvak életképes lakossága menekült a kollektív gazdaságokból, ahogy akármilyen munkát tudtak találni a városi gyárakban. A székelyeket nem lehetett olyan könnyen távol tartani. Pénzzel, malaccal, báránnyal, bármilyen áldozattal ügyesen elintézték, hogy hozzájussanak egy épülő blokklakáshoz. A Kistemplomi gyülekezet így szaporodott fel 1988-ra több mint 20.000 lélekre.
Óriási szenzáció volt: Dr. Csiha Kálmán esperesnek, a Kistemplom lelkipásztorának 1988 tavaszán sikerült megszereznie a miniszteri engedélyt, hogy új önálló egyházközséget szervezhessen, megosztva hatalmas gyülekezetét. Már azelőtt pár hónappal új imaházat létesített a blokktömeg közepén. A téglagyárhoz tartozó régi proletár házakból megmaradt 10-15, azok egyikében, egy özvegyasszony 4 m. széles, 20 m. hosszú vagon típusú házából kibérelt 3 szobát, azoknak kidobta a közfalát, az így született terembe betett 70 széket és egy asztalt, az lett az imaház, abban szolgált egy segédlelkész. Az lett azután a temploma és irodája az új önálló egyházközségnek. Nevet is kapott. A terület felett volt a Csereerdő, így lett a gyülekezet neve Cserealja. Területe kb. másfél km. hosszú, fél km. széles kifli lett a blokknegyed szélén, melyben nem volt egy gyümölcsfa, egy salátabokor, egy kerítés sem a téglagyárhoz tartozó, véletlenül le nem bontott néhány házon kívül, csak a négy és tízemeletes betontömbök. Az új gyülekezet megszervezésére Csiha Kálmán Varga László marosfelfalusi lelkipásztort kérte fel. Ő vállalta, a Presbitérium elfogadta, a Minisztérium jóváhagyta, még lakást is kapott, egy három szobás blokklakást 10 percre az imaháztól, melybe a négy hónapos adminisztrációs cirkusz lejárása után 1988 július 1-én be is költözött. Úri dolga volt, a négy hónap alatt a beszolgáló Ötvös József jeddi lelkipásztor már mindent megkezdett, a hivatalos könyveket beszerezte, megnyitotta, az adminisztrációt beindította, a Kistemplomi gyülekezet presbitériumából a területén lakó presbiterekből éppen 12 telt ki, azokból a presbitériumot megszervezte, Varga László már a készben kezdhette meg a munkáját. Akkor derült ki, mit is jelent ez a gyülekezet. A Csiha Kálmán és felesége szervező munkája folytán ahogy egy blokk benépesült, valamelyik presbiter ott megjelent, végig nézte a kitett névtáblákat, ahol magyar nevet látott, bekopogott, s ha református családra talált, feljegyezte a nevüket és adataikat. Így talált az új presbitérium több mint 6.000 református lelket kartotékon.
Maga a gyülekezet három, egymástól eltérő rétegből tevődött össze. A legszomorúbb volt a helyzete annak, aki a város polgárságából került oda. Azoknak a város területén megvolt az őseiktől örökölt háza, műhelye vagy irodája, gyümölcsös és veteményes kertje, tyúkketrece, disznóólja, azt a buldózer utcaszámra letarolta, a helyét beépítették blokkokkal az idegenek számára, a gazdája pedig kapott egy betonskatulyát az új blokkok valamelyik emeletén. A fiatalok még kibírták. Az öregek pár év alatt belepusztultak.

Családlátogatás alkalmával borzasztó volt látni az összeomló életeket, a javulás minden reménye nélkül. Más volt a helyzete a faluról beügyeskedett munkásoknak, akik nem is érezték magukat rosszul a mégis csak fürdőszobás, parkettás lakásban, de otthon nem voltak. Hiányzott a falusi kert, a saját hízlalású disznó és majorság, a közösség, tehát az egész életforma. De megszokták, sőt a komolyabbak komoly műveltséget szereztek, minden jó könyvet megvásároltak, el is olvasták a gyári munka után, műveltebbek lettek az agyonhajszolt mérnököknél. A harmadik réteg volt a legszerencsésebb. A fiatal házasok hozzájutottak egy lakáshoz, s abban, mint a kalitkában született kanári madarak, otthon érezhették magukat. De ezek voltak a legkevesebben. A kis imaház egyből nagyon népszerű lett. Minden vasárnap három istentiszteletet tartottak, minden alkalommal megtelt a hetven szék. A ház előtti szilvafára felakasztottak egy nagyobb csengőt, már harangozni is lehetett. De a fő kívánalom a saját templom volt. De hogyan? Álmodni se lehetett építési engedélyről. Első feladat volt a hely megteremtése. Az imaház udvarát csak egy drótkerítés választotta el a közös telek másik oldalán lévő nagyon primitív, de emeletes háztól. Isten intézkedett: Családi okokból pár hónap alatt mindkét ház eladó lett, meg is vásárolták. Most már volt elég hely mindenre. Közben az első félévben Kegyes Csaba építész elkészítette a templom tervét. Egyetlen utasítást kapott: Itt senki nem érzi otthon magát, legyen a templom annyira otthonos, hogy az legyen mindenkinek otthona. Ezt tejesítette is, elsősorban azzal, hogy rengeteg fával burkolt. Május másodikán megkezdődött a templom építése, minden engedély vagy egyéb papír nélkül olyan telken, amire engedéllyel se lehetett volna egy ólat se építeni. A pénz nem volt kérdés, azt Isten minden hasonló esetben kirendeli annak, aki reá bízza. Adakoztak a hívek, segített a többi, immár hétre szaporodott vásárhelyi gyülekezet, de legtöbbet a svájci és holland testvérek. A munka zömét önkéntes munkával végezték, naponta 30-40 önkéntessel. Isten itt is intézkedett: az építés fél éve alatt senki meg se kérdezte, mi történik ott. Október 28-án szentelték a 300 férőhelyes szép templomot, két hónap múlva eltűnt Ceausescu, a következő 1990-es évben már törvényesen épült rá a primitív emeletes házra az elegáns papilak, irodák és a város reformátusságának legnagyobb gyülekezeti terme. Az is működik egész héten, felnőtt és ifjúsági bibliaórák sorozatával.

A templom pedig ma is tele van háromszor vasárnaponként. Isten ma is intézkedik.